"A föld: az anyaöl – s a kripta mélye;
Folyvást temet – és folyvást szül a méhe."
William Shakespeare
Nyugodt kő
Kipattan a tó partjára,
s nyugodni tér,
Bár merre-merre vitt az ár?
Kicsi barát!
Szép, s sima, szinte lágy,
emlékeid,
Mint egy megtermett kártyavár,
zokognak.
Nem kell könnycsepp, nem kell már,
elmúlt az ár,
nem sercen ki többé testedből
vészmadár.
Köveknek legszebbike,
élő mese,
tudás mi tőled reánk vár
mint a főnixmadár.
Ott a földön heversz,
oly tehetetlen,
könnycseppen hullik rád,
kezembe veszlek, s szeretlek,
mintha gyermek volnál.
HALTOR
2007
POKOL, FÖLD, MENNY
Álmok útján jártam, ajkaimon ima,
Regét mondani, majd elhallgatni.
Távoli vidéken, de nem a mesékben,
Itt nincsen igazság, és jók erénye,
Semmi sem fekete vagy fehér.
Mindenki jó, ki ad, s teremt,
Reményt vagy fellegek felett
Szemernyi könnycseppekből szeretetet.
S rossz ki látja a valót,
Az igazság fájó kínjait, ahol
Megterem a valóságot alkotó.
Minden parányi porszem,
Csak pillanatokig egész,
Mert széthullik minden, szerteszét.
Megtalált bár, nem feledem,
Minden ekkor erről szólt: szerelem,
Egyszer lenn, aztán egyszer fenn.
Csatákat nyerni, az égbolton,
Véráztatta macskaköves úton
Pokoli valóság s mennyei álom világ.
E kettő kell nekem: Szabadság s szerelem,
Nem feledem: hazám tán az egyetlen,
S szerelmem az örök , kiért szenvedhetem!
Szenvedhetem, s boldogságban úszva,
A földön járó emberek között,
Látva a valóságot, megteremteni,
A pokol földi menyországát!
HALTOR
2007
