"Azért esztelen dolog a haláltól félni,
mivel a biztosan bekövetkező dolgokat várni kell,
csak a kétes dolgoktól szoktak félni."
Seneca
Egy világvégi történet
Bevezető sorai
Az ég, felhők mögé bújva lehunyja szemeit.
Álompor, fáradt szemek, puha ágyak s ölelő kezek.
Ez mind várja, ha az ember fáradt, s aludni tér.
De sajnos van, kinek csak az éhség s könnycseppek
jutottak pihe–puha maci helyett.
Bár, még nem is olyan régen, mikor sütött a nap,
fen az égen, hol szállt a sok szép madár,
a nagy tüzek előtt, mikor még a virágok illata
betöltötte a játszóteret s nem a puskapor és a vér.
Azt mondja a papám, hogy ilyen tűzvész már volt,
csak azt másképpen hívták, már kétszer mindent ellepve,
tönkretette mit felépített, nem csak az ember, hanem
az a szép, s illatos, zöld boldogító természet.
Ma volt az első nap, hogy látom az eget, mióta
megszülettem, csak a kék falak, mint a szekrény fiókja
egymásra hajtogatva, idős s fiatal, fiuk s lányok.
Eddig a beton földben éltem, de most már : hív a természet.
Tizenkét éve , nem léptem igazi földre, szép fűre,
de nem is tudtam volna, mert fogságban születtem
erre a szép világra, egy letisztult s megcsappant
kihalóban lévő, de patkányként küzdő utópiába.
Nem is tudhatok többet, azt mondták a vének,
ha nem akarunk bajt a fejünkre, inkább csak aludjuk
meg ha van mit akkor együnk.
De ha ilyen szép az ég, akkor felteszek néhány kérdést.
MÉRT…?
De nem tudtam befejezni, mert jött egy nagy szél,
s huss, elfújta a napot az égről, este lett,
mindenki aludni tér, s nincsen ki szép virágokról,
vagy álombeli utat tenne a szivárványon.
Ne lehessen e nap szépséget soha elfeledni.
–mivel találtam egy füzetet meg szenet–
Naplómnak bevezetőjévé teszem.
HALTOR
2007.05.22
Utolsó szívdobbanás
Hang, mozdulat,
ajkaidon vér fakad,
könnycseppek taván,
várod a megváltást.
Egyszer, majd ha ott leszel,
a vérözön, messzi tengerén.
Tűzvihar, s jégeső szabdalja,
boldog s nyugodt arcodat.
Kívánod minden eddigi boldogságod,
fájdalom, s vétek mi koholmányok,
elveted, mint megannyi zaját,
életed boldogtalan pillanatát.
Millió kép, villog előtted,
nem is tudod melyiket, szeretted,
fájdalmas, kínzó tömegek,
tolonganak most előtted.
Hitted a túlvilág fényeit,
hisz van ki még kérheti,
földi élet kínjai után,
a másvilág csendes búját.
Összeteszed kezeid, imát mormolsz,
hisz minden mozdulatod a végső,
gondolataid már máshol járnak,
halálvágy és megváltás,
életben utolsó szívdobbanás.
2006
Utolsó gyermek
Fájó lélek sír s könnyezik,
örök szomorúság övezi.
Vonul a kaszás s könny szemében,
utolsó lélek a halál könyvében,
a lélek s a test mi törékeny.
Rettegő gyermek, fájdalom ittasan nevet,
szélsüvit, s a sötét fellegek felett,
a mennyei kórus megváltásért rebeg,
Utolsó ember a földön, fiatal elme,
nem fogta még fel él vagy hal e.
Álszent igazság, szívébe vág,
árulás, gyilkosság, s végül halál.
Küzd akár az elejtett vad,
de szíve örökké szabad marad.
Rettegne, de tudja nincs miért,
hiába könyörögne úgy is elvész.
Jő a halál, de ő csak nevet,
mert nem feledi mi is a szeretet.
HALTOR
2006
