"Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember?
Most már tudom: az utolsó pillanatig."
Örkény István
Üveg
Karcolt üveg életem,
Békeidőben szendereg,
Vízcseppek folynak végig,
Repedező testemen.
Karcolásaim mélyülnek,
Csikorgás. Történt velem,
Hogy kicsordult a könnyem,
A fájdalmak felett.
Megrepedt, s mi benne volt,
A világban szétfolyt,
Véremben könny és víz vegyül,
De megértette lelkem mind ezt.
Tudtam, fájni fog,
Mert álmodtam már róla,
A kietlenségből kivezető,
Boldogító, fényes szóra.
Szilánkokból épül újjá minden,
Ezer árnyként látom,
Nem tud már mit takarni előttem,
Érzem a semmiben,
Az érzékelhetetlen valóságot.
Látok mindent, tökéletes.
Érzek, mint szívdobbanás,
Rohan végig rajtam a felocsúdás:
S ismét hallok egy üvegpattanást.
HALTOR
2007
Egy világvégi történet
Mikor elvesztem
Várom, hogy ismét láthassam, de félek
abban a sötétben , amit odakinn éjjel,
mikor kimehettem a folyó partjára,
hogy lábamat lóbáljam.
Azt mondták, mikor este lefeküdtem,
elvesztem az este , s sírva kerestek.
Nem értettem, én tudtam hol vagyok,
Egy lombos fa alatt elszenderedtem.
Csak az bántott, hogy nem volt ki lássa,
boldog arcom, mikor a rózsa szirmai, lassan–
lassan szálltak a szél markába heverve,
szívemről ebben a pillanatban: hullott le a betonblincs.
Már látom, amit csak a megégett képeken,
nem értem , miért kellett a nagy tűz,
bár, ha mindenki rossz volt, s nem bánták,
megérdemelték, a gonoszságuk átkát.
HALTOR
2006
Nem
Nem hiszik, mit mondok!
Fájdalmak között élem,
A rám kiszabott sorsot!
Ne mondja senki nekem:
Hazug minden szavad,
Kotródj te haszontalan!
Nem vagyok olyan,
Mint mások, én látok
Egy szebb, jobb világot!
Ne áldjon senki,
De átkot se mondjon rám,
Ne feledjék nevem, mert
Van, még ki szeret tán!
Nem hiszem, amit nem látok,
Nem tudom érezni, az igaz
Szabadságot!
Nincsenek szavak, s gondtalan
Érzések! Letépem mindet,
Takarodjanak én nem kérem!
Nem tudom, mi a jó,
S azt sem mi a rossz,
Hisz én is csak ember vagyok!
Nem kell, hogy megmutassák,
Nem kell nekem,
Elveszett a jövőm, hisz
Nincs jelenem!
Jajszavam elhalkult,
S tán nem is érdekel már?
Ne feledd, ember voltam,
Hibám rengeteg, mint
Reggel a napnak sugara,
De estére eltűnik,
Minden foszlánya.
Ember vagyok, naiv és érző,
De ki az ki nem így érez,
Mikor fáj a gondolat, hogy
Csupán ember vagy?
2006
